Japán verseny
CSL-governing 2018.01.07. 17:24
Kvartett küzdelem, amelyből Somi Gábor került ki győztesként, megszerezve ezzel a bajnoki címet, Szívós Ádámnak nem jött be a két kiállásos taktika
A Japán futamon az időmérőhöz hasonlóan 4 pilóta tette tiszteletét. A futamon 44 kör megtétele várta a versenyzőket, utolsó nagydíj lévén pedig sok minden el lett döntve.
Az első pozícióban Somi Gábor végzett, akinek nem volt sétagalopp eleinte a futam. Megküzdött mindenkivel, és egy megforgása is volt, de aztán visszajött, s Bársony kiállása után már az élen maradt a futam végéig kényelmesen. Ezzel megszerezte a liga első egyéni bajnoki címét a Renault pilótája. Ez a hetedik győzelme.
Másodikként Bársony Barnabás következett, aki szintén sokat küzdött a futam során, legfőképp Balogh-al, de sikerült Somin kívül maga mögé utasítania a többieket végül. A bajnoki címet így elvesztette, de második helyét magabiztossá tudta tenni a verseny során.
Balogh Alex lett a harmadik, aki rajtpozíciójához képest egy helyet visszaesett ezzel. A futam során ugyancsak sok csatában részt vett, végül azonban az első két bajnok aspiránssal nem tudott mit kezdeni, mivel végül mindketten megelőzték, és lehagyták a Ferrarist.
Szívós Ádám végzett negyedikként, s mint mindenki a küzdelmek aktív résztvevője volt. Hibázott az első kör első kanyarjában, ám utána vezette is a futamot, három pozíciót javítva. Két kiállásos taktikával próbálkozott, de ezzel is megelőzték, s visszaesett a negyedik helyre. Most viszont több értékes pontot gyűjtött, ami már ráfért.
Az utolsó futam tehát eszerint zajlott le. Nem volt túl sok résztvevő, viszont egy nagyon izgalmas versenynek lehettünk szemtanúi. Eldőlt a bajnoki cím, amely nagyon szorosra sikeredett. A Spyker visszaelőzte a Super Agurit a konstruktőri pontversenyben Szívós Ádám negyedik helyének köszönhetően, valamint ezzel maga Szívós is előrelépett egy pozíciót az egyéniben, Hencze Erik kárára. A folytatásban egy kis szezon értékelővel fogom folytatni.
|