Európai időmérő
CSL-governing 2017.11.13. 00:46
Bódi László ismét az élmezőnyben, Péntek Dániel első szankcionálása
Ezúttal 10 résztvevővel vágott neki a liga az Európai Nagydíj időmérőjének. A pálya magas rázókövei és nehezen belátható részei állították kihívás elé a pilótákat.
Az első helyet, sorozatban sokadszorra Somi Gábor kaparintotta meg, aki úridőt autózva szerzett elsőséget a Renault-val. 1:27:4-es idejével az egyetlen volt, aki 1:28 alatt teljesítette a mértkörét.
Másodikként, szintén elég sok alkalommal az idén már, Bársony Barnabás zárt, aki két versenyző büntetésével került ebbe az pozícióba. 1:28:0-ás időt futott a Hondás.
Bódi László szerezte meg a harmadik helyet, aki ezúttal sikeresen visszatért az élmezőnybe, hiszen több gyengébb eredménye is volt az utóbbi időkben. Nagyjából két tizeddel maradt el Bársonytól.
Balogh Alex lett a negyedik, aki nagyjából 1 tizedmásodperccel ment rosszabb időt az előtte lévőnél. Sikerült hoznia most is egy szép eredményt, szoros csatát vívott az időmérő során.
Az ötödik Szívós Ádám lett, újabb, nagyságrendileg 1 tizedmásodperccel az előtte lévőtől. Ideje 1:28:4-es volt, tehát körülbelül 1 másodperccel maradt el már Somitól, ami az előző időmérőhöz képest furcsán nagy differencia.
Hencze Erik kaparintotta meg a hatodik pozíciót, 1:28:726-os idővel. Az utolsó volt azok között, akik 1:29 alá befértek. Itt szakadt meg az a minta, ami szerint eddig minden helyezés más csapattal töltődött be, hiszen Somi után most szintén egy Renault-val versenyző pilótáról beszélünk.
Horváth Attila szerezte meg a hetedik helyet, 1:29:248-as idővel. Teljesítménye elismerésre méltó, hiszen sikerült közelebb tartania most magát ismét, és csapattársa kivételével, billentyűzet vezérlésével a mögötte lévő kormányosokat mindenképp verte volna, ha nem kapnak büntetést, akkor is. Ezzel azonban ez volt a legutolsó értékelhető eredménye az időmérőn.
A nem értékelhetőek között a további sorrend:
Péntek Dániel
Füstölés okán lett diszkvalifikálva az időmérőről. Szankciók nélkül a második helyet szerezhette volna meg, így nagy veszteséget könyvelhetett el a Super Aguris.
Nagy Ádám
Az előző időmérőhöz hasonlóan ismét vágások okán volt szükséges elvenni a mértköreit. Büntetések nélkül kilencedik lehetett volna.
Bartók Dávid
Nagyhoz és az előző időmérőhöz hasonlóan ugyancsak vágásért kellett elvenni a gyorsköreit, azzal a különbséggel, hogy csapattársa feltartásáért büntetést is kapott, aminek eredményeképp a nem értékelhetőek között zárja a sort. Szankciók nélkül a tizedik lehetett volna.
Az időmérőn nem volt túl sok büntetés, de lehetne ezt lejjebb is szorítani. Újra visszataláltunk a kettes számjegyű létszámhoz, ami pozitívumként könyvelhető el. A következő cikkben érkezem az Európai Nagydíj versenyével.
|