Brazil időmérő
CSL-governing 2017.10.06. 17:10
Somi Gábor űridővel szerzett pole-t, Horváth Attila nagyszerű helyezést ért el
A Brazil Nagydíj időmérőjén 8 versenyző vett részt, hasonlóan az előző eseményhez. A brazil aszfaltcsíkon könnyen a szélesítés csábításának eshet áldozatául az ember. A „pályarepedések” elkerülésével ugyancsak foglalkozni kellett, hiszen elkerülve gyorsabb időket lehetett elérni.
Somi Gábor szerezte meg az első helyet, egyedüliként 1:08 alatt autózva. A Renault versenyzője ezzel nagyjából 6 tizedmásodperccel előzte meg a mögötte második legjobb idővel rendelkező versenyzőt, így mondhatni nagy fölénnyel nyert.
A második pozíciót Bársony Barnabás szerezte meg a Hondával. Balogh Alexel küzdött a második helyért, végül sikeresen legyőzte, azonban az első helyet érő időtől igencsak elmaradt. 1:08:548-as idő fűződik nevéhez.
Balogh Alex lett a harmadik, aki nagyjából 1 tizedmásodperccel maradt el Bársonytól. 1:08:624-es idejével meglepő módon az utolsó, aki 1:09 alatt teljesített.
Szívós Ádám lett a negyedik, aki több kimagasló teljesítmény után most ismét picit elmaradt, hiszen csupán 1:09:608-at ment. A pozitívuma, hogy még ezzel is sikerült ebben a pozícióban végeznie.
Az ötödik helyet Horváth Attila szerezte meg, aki legjobb időmérős eredményét állította be. 1:09:9-es idővel nem is gyenge teljesítménynek lehettünk szemtanúi. Igaz, szankcionálások is szükségesek voltak ehhez, ám az élmezőnyhöz történő közeledés megkérdőjelezhetetlen.
Hatodiként végzett Nagy Ádám. A Spyker versenyzőjét szankcionálni volt szükséges, hiszen többször ejtett meg kiszélesítést. Ennek okán 1:09:5-ös idő helyett 1:10:623-as fűződik a neve mellé.
Bartók Dávid kaparintotta meg a hetedik pozíciót. 1:11:010-es időt futott, így nagyjából 4 tizedmásodperccel maradt el az előtte lévőtől, a többiektől pedig ez immár másodpercet, vagy másodperceket jelent. Az év eleje után bekövetkezett lemaradását tehát most sem sikerült csökkentésre fordítania.
A nem értékelhetőek közül a további sorrend:
Bódi László
Idő nélkül maradt, mivel füstölésért az összes mért idejét törölni volt szükséges. Büntetés nélkül negyedik lehetett volna.
Ez volt a Brazil Nagydíj kvalifikációja, ahol nem születtek túlságosan szoros eredmények, egy kivételével. A Brazil versennyel folytatom irományaimat.
|